2011. május 26., csütörtök

Apróságok

   Múltkorjában volt megint taiyaki* árus a Yaoko előtt és vettünk a Hajnival egyet-egyet. Kiegészítettük némi finom itókával, aztán átvonultunk hozzám, hogy elfogyasszuk. Feltűnően jó hangulatunk lett tőle. :D


   Csináltam megint olyan szokásos almás sütit és osztogattam boldog-boldogtalannak. Vittem át belőle a szomszéd koreai lányoknak, más alkalmat nem találván az összeismerkedésre, és teljesen odáig voltak érte. So-san (Chou-san helyett) egyenesen kijelentette, hogy egész héten almát akart enni, csak olyan drága volt, hogy nem volt szíve megvenni. (: A másik lányt Nam-sannak hívják, mindketten mesterre járnak és mindig csak a hupogást hallom tőlük.


   Az almás sütin kívül alkottam még piskótát is a rizsfőzőben. Volt hozzá csokim és áfonya lekvárom. *o*


   Ha már a kajáknál tartunk, voltunk múlt szerdán a nagykövetségen megint. A nagykövetet az egyetem díszdoktorává avatták, a főnöknéni pedig kapott vmi kulturális kitüntetést a magyar államtól. Kellett megint beszédet mondani, hála a jó égnek, nem nekem, én "csak" az egyik japán diák szövegét fordítottam magyarra. (: A legjobb az egészben szokás szerint az ebéd volt, hú, nem feltűnően zabáltam tele magam. :D De amennyire figyeltem, mások is 2x-3x járták körbe az asztalt... 
   Már indultunk volna visszafelé, de mi még mindig a desszerttel szemeztünk, volt tökös pite meg vmi diós roppancs, isteni volt mindkettő. Vki megszólalt hátulról, hogy lehet vinni a maradékból, több se kellett a jó magyar diákoknak, mindenki szalvéta elő, süti zsebre, irány a busz! Kifelé pont meglátott minket a szakács srác, be is szólt, hogy "gyerekek, ez olyan magyaros". :D

   Múlt héten kezdődött az esős évszak, ami úgy egy hónapig fog boldogítani minket és megcsinálja az egész nyári páratartalmat. >< Kb minden nap esik, de ezt a fajta csapadékot egyszerűen nem tudom magyaru szavakkal jellemezni. Első főbb tapasztalatom vasárnap volt ezzel kapcsolatban, amikor hirtelen, a semmiből leszakadt az ég, és a vonatból kilépvén ernyő ide, vízálló cipő oda, 10 másodperc alatt bőrig áztam. XD Azóta már a tájfun-jelentések is beköltöztek a napi időjárás-jelentésbe...
   Tulajdonképpen Kawagoébe indultam, találkoztam egy kínai lánnyal, akivel síelni voltuk együtt. Hozta a barátnőjét és két kínai fiút is, így ötösben sétáltunk a városban a szakadó esőben. Mert akkor már tök mindegy volt. >< Beültünk sütizni meg sushizni is, de aztán olyan 6 óra felé feladtuk és hazajöttünk. Persze akkor elállt az eső. X3




   Az elmúlt pár hétben volt itt a klubválasztás időszaka. A laikusok kedvéért elmondom, hogy a klub kb fontosabb a japánoknak, mint az iskola maga. Ha nem jársz klubba, felhívják a szüleidet, hogy vmi nem stimmel veled és vigyenek el orvoshoz. O.o 
   Én szigorúan társas kapcsolatok kiépítése okán szerettem volna már szeptemberben is belépni, de akkor nem volt felvételi időszak és nem lehetett. Meg persze információt sem sokat kaptunk a TO-tól, ha rákérdeztünk, kb annyit válaszoltak, hogy "igen, sok klub van". Na de most a klubok kiköltöztek a könyvtár elé, standokkal, szórólapokkal, ahogy kell. Gondoltam, itt az idő, hogy keressek magamnak vmit. 
   Első gondolat: japános klubot akarok, origami, kalligráfia, ikebana, stb. Ahha, ahogy azt Móricka elképzeli... Igen, rengeteg klub van, csak épp olyan nincs, amit én kerestem. A japános klubok kimerültek a küzdősportokban: karate, aikido, kendo, kyudo**, ilyesmik. Ebből még a kyudo tűnt a legjobbnak, de oda már a Krisz belépett, és én nem akartam olyan helyre járni, ahol más magyarok vannak. Tapasztalat, hogy az senkinek nem használ. Hajnival azért elmentünk megnézni az egyik edzésüket, aminek az lett az eredménye, hogy a Hajni is belépett a klubba. ><
   Én végülis nagy-nehezen találtam egy keramikus klubot, ahol japános kis edénykéket alkotnak, oda fogok menni jövő kedden. (:

    Nem tudom, mi ütött a japánokba, de feltűnően barátságosabbak lettek. O.o A szemináriumos csoporttársaink újabban random elkezdenek hozzánk beszélni az óra közepén, ami azért vicces, mert mire leesik, hogy jééé, ezt nekem mondja, nem a padtársának, akivel egész eddig dumált, addigra rég elmondta, amit akart és várja a választ. (: A múltkor az egyik (a kis "füles", a zemichou) pl tök magától, minden kényszer nélkül megadta az email címét, ma pedig megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk elmenni vele inni. :D Nem tudom, most már úgy vannak vele, hogy úgyis mindjárt hazmegyünk, szóval akár már lehetnek jó arcok is vagy nem tudom...


   Egyetemi képek:


Hát nem cuki? *w*

Hajniiiiiiiiiiiiiiii :3

ananászos-barackos-almás-tejes lötty (:

kyudo harci-felszerelés

Csak a lányok kedvéért az egyik épületben van egy hatalmas tükör a folyosó közepén XD
   Oh, és ami kihagyhatatlan... Lássátok, milyen vidéken (szó szerint) lakom én! Ma, ahogy mentem suliba, egyszer csak feltűnt, hogy a körforgalomnál az autósok bőszen kerülgetnek vmit. Odaértem és mit látok?! A csirkék meglógtak az ólból és az úttest közepén partiznak. XD Közvetlen a tehenek mellett. XD A jó japán autós meg nem anyázza a csirkét, nem üti el, még csak rá sem dudál, hanem megvárja szépen, amíg a pipik arrébb mennek. :D




*taiyaki: hal alakú süti, babos vagy vaníliakrémes töltelékkel. nyami <3
**kyudo: íjászat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése