Bocsánat, hogy nem frissítettem egy ideje, de a csodás szakdogám lefoglalta minden időmet. De most már készen vagyok (nagyjából), már csak annyi kell, hogy a tanárnő kijavítsa a nagyon gáz nyelvtani hibákat és akkor összeszerkesztem és leadom. Pont. Aztán jövő héten van még 3 vizsgám és nyári szünet. Egyik szemem sír, a másik nevet. >< Nem akarok hazamenniiiiiiiiiiiiiii !!!!!!!!!!!!!!!!! T___________T
Tehát akkor az elmúlt két és fél hét pótlása következik, röviden. Ha sikerül. :D 15-én egyik ismerősünk, Yuji, akit Hajnival meg Krisszel a bicikliparkolóban szedtünk össze, meghívott magához estére filmet nézni meg főzőcskézni. Hááááááááááááát... finoman szólva nem mondható a srác jó vendéglátónak. :S De nem akartuk megbántani, úgyhogy végig szenvedtük az estét, még tűzijátékozni* is elmentünk vele. Hajnali 2-kor kb fél órát kellett neki könyörögni, hogy hadd menjünk végre haza, mert én személy szerint állva elalszom. ><
| viszont a curry, amit csináltunk, finom lett |
| rocker-ananász X3 |
18-a, hétfő tanítási szünet volt, amikor is bementem Shinjukube találkozni Sandyvel és Kayával. Sandy végzett ebben a félévben és már haza is ment, úgyhogy neki tartottunk egy ilyen kis búcsúpartit. Vagyis beültünk egy étterembe és kibeszélgettünk magunkat. <3
| tájfun előtti nap ez, kérem szépen |
| húúúúús, nyamiiiiiiiiiii *w* |
Miután hazaértem este, úgy találtam, hogy még mindig elég meleg van, ezért tárt ablaknál aludtam el. Nem tartott sokáig a dolog, ugyanis hajnalban vmikor arra ébredtem, hogy elért hozzánk a tájfun és olyan hangosan veri a háztetőt az eső, mintha egy boeing 747 próbálna meg épp felszállni a ház előtt. Először azt hittem, belül esik. O.o Ekkor gondoltam bele, hogy mi lenne az itteni papírházakkal, amik kibírták azt a bizonyos földrengést, ha jönne egy olyan jó istenes jégeső, ami otthon szokott? Szerintem az letarolná itt a várost. (: Ami pedig a legszebb az egészben, az az, hogy mi itten megint csak jól jártunk, mert a tájfunnak csak a szélét kaptuk meg. A centruma vhol Osaka környékén járt, ami úgy 500km-rel arrébb van azért. ><
Azonban tájfun ide vagy oda, nekünk kedden jelenésünk volt Tokyoban, a főfőfőfőnnökéninél egy utolsó találkozóra (jöttek a másik egyetemről is a magyarok). Szép kis menet volt bevonatozni az isten háta mögül Tokyo központjáig tájfunban. O.o Szerencsére azok a vonalak, amik nekünk kellettek, jártak és nem is késtek sokat. o(^-^)o
Szerdán reggelre elállt az eső, de a reggeli időjárás jelentésben még mindig vihart ígértek, ezért úgy döntöttem, hogy először az év folyamán ellógok egy napot. Sem vizsgám, sem fontos órán nem volt és őszintén szólva, nem volt kedvem szétázni. Én csak boltba akartam elszaladni, mielőtt leszakad az ég és kivel találkoztam... A TO-sokkal a ház előtt. T_________T Ilyen az én formám: Hajni és Krisz heteket hiányoztak, mert betegek voltak vagy egyszerűen nem volt kedvük bemenni, én egyszer lógnék el két órát és rögtön lebukom. ><"
Aztán csütörtökön volt két vizsgám, egyik sem volt túl megerőltető, plusz az utolsó szemináriumi órám. Meglepő módon tök sokan eljöttek és hoztak egy csomó nassolnivalót. Piknikeztünk a padlón. Akármilyen kis bumburnyákok, azért hiányozni fognak. <3
| Kawabe sensei olyan édes <3 |
Aztán még ugyanaznap este elmentünk a seiseijel vacsorázni, Anna, Hajni meg én. Sakadoban voltunk egy olasz étteremben, juj, az is milyen jó volt. :D
| látjátok, amit én látok? igazi kenyér!!! nyami *w* |
Pénteken volt még 2 vizsgám és egy kiselőadásom, ezzel túléltem az utolsó tanítási napot. (: Aztán a hétvégére bezárkóztam és befejeztem azt a hatalmas szakdogát. Legközelebb csak tegnap dugtam ki az orrom, elmentem a suliig, hogy találkozzam a bácsival, aki a japán órát tartotta előző félévben. Kaptam ugye a TOEIC-ért könyvutalványt és nyelvtankönyvet akartam venni belőle, ezért megkértem, hogy ajánljon vmit. Rendes volt, mondta, hogy utánanéz, menjek vissza máskor. Én csak könyvcímeket szerettem volna, erre begyűjtötte őket és nekem ajándékozta. O.O Most van vagy négy 1kyus gyakorlókönyvem, jeeeejj. Plusz megemlítettem neki azt is, hogy szeretem Kawabatát, úgyhogy még kaptam 3 regényt is tőle. :D Öröm lesz az összes könyvet, amit itt vettem/kaptam hazapostázni. ^^"
| Hajni ('.')v |
| az életkedv csak úgy árad XD |
| csak a szokásos |
Ma pedig elmerészkedtem egészen a Shimamuráig (kemény 5 perc gyalog) és vettem egy mikiegeres pólót. Na végre! Vettem itt már mindenfélét, kivéve pólót, mert egyszerűen nem volt olyan, ami passzol volna rám. Mintha ezt már egyszer kifejtettem volna. O.o Aztán programalkotással töltöttem a napot, még másfél hét és jön Mesi!!! <3
ui. aki szeretne még vmit kapni Japánból, most mondja, mert utána már késő bánat lesz :D
*Tűzijáték alatt a japánok a különböző fajta csillagszórókat értik, ami biztos nagyon izgalmas... egy 5 évesnek. XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése