Kalandozásaim története, sono ni

   Ki kell jelentenem, hogy a japán buszok csudajók. <3 Igaz, hogy hosszú volt az út (8 óra), de nagyon szép a táj és az a buuuuusz... :3 Olyan nagy és kényelmes és minden, uuuuuuh^^ Kaptunk papucsot és pokrócot is. Utóbbit le is nyúltuk, olyan jó puha volt, tessék, fel lehet minket jelenteni. :D Nem beszélve arról, hogy ez a legolcsóbb közlekedési eszköz. Odafelé 6000 yen volt a jegy, most, amikor jöttem visszafelé Osakából múlt hétvégén, kicsit másfajta busszal mentem (nem volt olyan kiterpeszkedős fajta, sajnos><), az 4300 yenbe került csak.

   Délutánra értünk Kyotoba, Melinda volt olyan aranyos, hogy kijött elénk az állomásra. Szegény, így hirtelen a nyakába szakadtunk, de hihetetlen kedves volt végig. Ő is, és a munkatársa, Kikuko-san is mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat, pátyolgattak minket, próbáltak nekünk repülőjegyet szerezni, stb. Megismertük Melinda barátnőit is, Galinát és Fridát (egy bolgár és egy svéd lány), ők vittek minket várost nézni kicsit. Nagyon hálás vagyok nekik mindenért. *w*

   Kyoto egyszerűen leírhatatlanul gyönyörű város. O.o Nem egy olyan porfészek, mint ahol lakom, de nem is olyan nagy és zsúfolt és nyüzsis, mint Tokyo. Mindenhol régi épületek és templomok, nem is volt időnk mindent megnézni. Voltunk vásárolni, mert ugye kb. semmi cuccot nem hoztunk magunkkal, a bevándorlási hivatalban újrabelépési engedélyt kérni (egymillióan voltak ofkorsz, és találkoztunk két magyarral is, nagyon aranyosak voltak), plusz a reptéren is megérdeklődni a jegyeket. A reptérre vonattal mentünk ki, a végén a tenger felett egy hídon, mert ugye a Kansai Kokusai egy mesterséges szigeten van Osaka mellett.

   Én kijelentettem, hogy addig nem vagyok hajlandó hazamenni, amíg a Kinkakujit nem láttam, úgyhogy azt, a Ginkakujit és a Toujit elmentünk megnézni. Japánban elég fura, de Kyotoban vannak helyi buszok, amivel egyszerűen el lehet jutni minden nevezetességhez. Érdekesség, hogy a vonatok és metrók távolság-alapú díjazásával ellentétben a buszjegy egységesen 220 yen, továbbá, hogy hátul szállsz fel és elöl le. A sofőr mellett van egy doboz, oda kell bedobni a viteldíjat leszálláskor, így nem lehet bliccelni.

   Melinda és a barátnői pedig elvittek egyik este egy jinjához, ott volt valami bazárféleség, sétáltunk a Gion-negyedben (gésát sajnos nem láttunk), illetve a Nanzenjit is ők mutatták meg. Plusz a fő táborhelyet, az angol pubot, ahol az összes külföldi a városban összpontosult. XD Felfedeztem, hogy az ume-shu* a legjobb pia a világon. :P

   Vissza fogok egyszer még oda menni. A repülésről majd legközelebb regélek. (: Most jöjjenek a képek. Még több fészbúkon látható:

lent csak mi hárman terpeszkedtünk^^

ez egy Hajni

megyünk a reptérre, csak ezek a fránya cölöpök mindig útban voltak

Narutos pólók a Uniqloban - azóta One Piece-es is van

azért a kapus metró ide is kell

Kamo-gawa

nasibolt

városnéző busz

Kinkakuji <3

este, az elfelejtettemanevét-szentélynél :D

beültünk egy nem túl biztató koszos sátorba kajálni és nagyon finom kínait ettünk (:

átlagos ház az utcában O.o

tetszett ez a tető

Ginkakuji

az épület nem nagy szám, de a kertje gyönyörű

Totorós nyalóka :P

rókasz1 és rókasz2

a szerzetes bácsik is a földrengés károsultjainak gyűjtöttek - ha dobtál neki pénzt, megmorzsolta azt a füzért és tök jó hangot adott X3

készül a takoyaki!!! nyamnyam

   Upsz, hát nem majdnem kifelejtettem a Fujinomiya-szálat? Ejnye már... X3 Igazából az a lényeg, hogy ugye végül úgy döntöttünk, hogy nem megyünk oda, helyette Kyotoban kötöttünk ki. Melinda megtiltotta, hogy híreket olvassunk, de mi megtaláltuk az ingyen (!) TV-adást a telefonunkon és sunyiban azt néztük este a pléd alá bújva. És mit láttunk?! Hogy aznap este, mikor megérkeztünk Kyotoba, megint volt egy erős utórengés... csak a földrengés epicentruma megugrott, és pont Fujinomiyára esett... O.o
   Mondtam már, hogy hiszek az angyalokban? Istenben nem, de az angyalokban igen. (:

*ume-shu (梅酒): japán szilvalikőr. Olyan nekem való, finom, édes lötty, amin nemigazán érződik az alkohol, nyam-nyam