Harminc

Már nagyon ért ez a bejegyzés, csak nem volt erőm nekiállni írni. (: Mostanában semmihez sincs kedvem, csak aludnék, aludnék és aludnék. Decemberem összefoglalója következik.
Asszem az előadásoknál hagytam abba. A néni megdicsért minket, hogy jók voltunk, de azóta nem volt óránk vele, mert vagy nekünk kellett máshova menni, vagy elmaradt az óra, szóval a többiek véleményét nem tudjuk. Nem mintha megmondanák egyébként. >.< Egyre jobban ki vagyok akadva a japánokra, egyszerűen irritál a viselkedésük újabban. Ahogy a többieket is, úgyhogy még egymást is idegesítjük.
Az idei lesz a legdrágább karácsonyom, pedig nem vettem valami nagy dolgot senkinek, csak bármit veszek, azt ugye el is kell juttatni a címzetteknek. Hetekig törtem rajta a fejem, hogy akkor most mi legyen, hogy mindenki olyat kapjon, aminek örül is, nem is drága és nem is nagy és nehéz, hogy még normális áron fel lehessen adni. Aztán úgy döntöttem, hogy anyukámon és öcsémen kívül mindenki elégedjen meg egy képeslappal. :D Szóval vettem szép, japános képeslapokat, volt köztük hosszúkás és négyzetes is. Az első adagot (értsd: akinek tudtam a címét) elvittem feladni 13-án, nem volt semmi gond, elmentek szépen légipostával. Ha jól tudom, még senkihez sem jutott el. :( Na mindegy, a maradékot pár nappal később adtam fel, amikor is a postás közölte, hogy az egyik képeslap fél mm-rel kilóg a keretből, ezért eggyel drágább kategóriába esik. Na, ezen itt kiakadtam, mert mi az már, hogy a különböző képeslapok, mind 15g, hétfőn még tudtak mind egy kategóriába esni, szerdán meg már nem? O____o Puffogtam egy sort magamban, aztán hazamentem, ahol várt egy gyönyörűséges számla a docomotól. :S Szerintem kicsit elszámolták, be is mentem megkérdezni, és hát persze nem tudtak vele semmit csinálni. Megint minden bajom volt. >.<
Na, hogy azért vmi jóról is beszámoljak, jelentem, 5-én voltam gyönyörűséges washi boltban Ogawamachiban. ^-^ Én nem gondoltam volna, hogy azt a papírt ennyi mindenre tudják használni... Igazi mesevilág volt, kár, hogy nem fényképeztem. >.< Sőt 10-én még a kawagoei washi boltba is sikerült bejutnom, az is olyasféle volt, csak kisebb és kevesebb áruval.
10-én Annával kettesben ruccantunk át Kawagoébe megint, ismételten végigjártuk az összes boltot, persze változatlanul nem sok mindent vettünk. Még egy kimono boltba is bementünk, ahol a főnök néni meglepően közvetlen volt (és nagyon vagány is a tüsi, tarajos hajával), és nem a kimonokat próbálta meg eladni nekünk, hanem az eladófiút akarta mindenáron ránk tukmálni. XD
Előző nap pedig a városi könyvtárban jártunk, ahol előadást tartottunk Magyarországról 30 általános iskolás kölyöknek (főleg elsősök és másodikosok voltak ott). Nagyon édesek voltak. <3 Fényképeket még nem kaptunk...
Szombatra pedig leszerveztünk egy találkozót a Politikával (akivel a múltkor akadtunk össze Sakadoban). Hozta a haverjait is, szóval egy csapat harmincas japán pasi társaságában töltöttük az estét. A hangulat nem volt rossz, velük legalább lehetett beszélgetni. Mondjuk nekem nem tetszett, hogy annyit füstöltek meg ittak, az meg főleg nem, hogy mindenáron azt akarták, hogy maradjunk éjszakára is. Amikor közöltem, hogy márpedig mi hazamegyünk az utolsó vonattal, szerintem még meg is sértődött egyik-másik. Azóta szerencsére lekoptak.
Na, aztán a múlt hetünk teljes káosz volt, ugyanis a suliban most szombaton volt a karácsonyi buli, és mi bevállaltuk, hogy csinálunk magyar kaját. Úgyhogy egész héten a saját, külön erre kirendelt ugribugrinkkal járkáltunk vásárolni ide-oda, péntek-szombat pedig sütöttünk, főztünk, árultunk. Nagy sikerünk volt, egy óra alatt elfogyott minden. :D Pedig mi szóltunk előre, hogy kevés lesz 30 emberre főzni, és próbáltuk emelni az adagot, csak észrevették sajnos és visszacsökkentettek minden hozzávalót. Ami a vicces az egészben, hogy teketóriázás nélkül megvettek nekünk 10 üveg olasz vörösbort meg egy másik csapatnak több rekesz szójatejet, de a 160yen/kg-os liszten 2 napig veszekedtünk velük, hogy 4 kilót vagy 6 kilót vegyenek. (:
Vásárlási fázis:

35g mák annyiba került, mint otthon egy kiló. O________o

Készülnek a kis drágák:

 

a konyhánk

 

 

 Elkészült a remekmű:

 főnökasszony és a kuktái

a pincérfiú

Szombaton én sütöttem a fasírtot (itt már túl voltam a felén legalább):

Aztán kint árultunk:

Hajnival épp forralt bort adagolunk

A többi sátor előtt alig álltak, nálunk ellenben hosszan kígyózott a sor. :D
Hétfőn lett volna szemináriumos közös ivászat, amire nem mentünk végül, csak leszállítottuk nekik a 30 ezer yent, amire a tanszékvezetőnk kért meg. Történt egy s más köztünk, amit inkább nem emlegetnék fel, lényeg, hogy rossz passzban voltunk és semmi kedvünk nem volt ott maradni. Mellesleg a jó harmincas csoportnak a fele sem volt ott, tv mégis már másnap kérdezte, hogy mi miért nem maradtunk. (nem feltűnően figyelik és jelentik, hogy mikor merre járunk)
Keddtől elvileg téli szünet van, ehhez képest már az első napra berendeltek, hogy jönnek kínai vendégdiákok, akik nem tudnak japánul, és menjünk velük beszélgetni angolul. Eskü nem értem, hogy miért nem a 30 kínai cserediákot rendelték be, akik japánul és kínaiul is tudnak :S Na szóval beestünk, mindenki öltönyben és kosztümben, mi meg farmerban, mert persze megint nem voltak képesek normálisan informálni minket semmiről, és az előadás közepén egyszerre csak elkezdenek integetni, hogy menjünk, álljunk ki eléjük és mutatkozzunk be T____T Akkorát rég nem égtem. Az amúgy sem rózsás hangulatomon ez tovább rontott. A nap hátralevő részét viszont sikerült egész vidáman töltenünk, mert a kínaiak nagyon aranyosak voltak. Nyitottak voltak és őszintén érdeklődtek, jót lehetett velük hülyülni, amin én először meg is döbbentem, annyira hozzászoktam már a japánok "jó, hátha muszáj, akkor dumáljunk, de igazából jobban örülnék, ha itt sem lennél" beszédstílusához. 
Tegnap pedig, hiába akartak megint berendelni az egyetemre, közöltem velük, hogy kizárt dolog, és elmentem Tokyoba egy ismerőssel (= japán, tehát barátnak én nem merném nevezni). Először a Tokyo Tower-hez mentünk, egész fel a legtetejére, jó sokat fényképeztem. Nagy mákom volt, hogy sütött a Nap és jó sokáig el lehetett látni. Meg amúgy is szerencsém van a saitamai időjárással, ugyanis valami csoda folytán itt mindig csak éjszakánként esik.^-^ Tegnap pedig az enyhe japán télhez képest is kifejezetten meleg volt napközben, egy szál pulcsiban mászkáltam délután.

hihetetlen, hogy Tokyo mekkora nagy város, csupa felhőkarcoló, tiszta Amerika érzésem volt

egy szál üveglapon állok 150m magasan, alattam az utca :P

Ezután pedig átmentünk Odaibára, ami egy mesterséges sziget a tokiói öbölben. A tiszta Amerika érzés csak fokozódott, amikor megláttam a Szabadság-szobor másolatát a parton. A kilátás mindenesetre szép volt.

Habár jan. 8-ig téli szünet lenne, ez sem tarja vissza a japánokat attól, hogy állandóan behívassanak valamilyen ürüggyel, mint ahogy feljebb is írtam már. Jövő hétfőn elméletileg még pót-órákat is tartanak, én egyelőre gondolkodom, hogy bemenjek-e. Benn voltam eddig az összes órán, szóval nem fog összedőlni a világ, ha kihagyok egyet. Ami sokkal bosszantóbb, hogy ezt is úgy mondták, hogy véletlenül összetalálkoztunk a TO-s nénikkel a folyosón. Én komolyan nem értem, tudják a telefonszámunkat, az emailünket, olyan rohadt nehéz lenne értesíteni minket? Mindig mindent mi tudunk meg utoljára, ráadásul merő véletlenségből legtöbbször, aztán csodálkoznak, hogy ötünket nem tudnak összetrombitálni. Mert az, hogy egyikünknek véletlenül mondták, nem garancia ugye arra, hogy akkor mindenki tudni fogja. 

Szóval mostanában minden bajom van, karácsonyi hangulat, mint olyan, itt nem létezik sajnos. Holnap a többiekkel töltöm a karácsony estét, mert mindenkinek hasonló "jókedve" van, mint nekem, és semmi kedvünk bárhova is menni. Konkrétan semmi kedvünk csíkszeműekkel lenni. >.< メリークリスマス～