2010. október 17., vasárnap

A puszta közepén túl, a világ végén innen

Péntek délután a többi magyarral és egy csapat kínai cserediákkal felfegyverkezve elindultunk Kamogawába, az egyetem turisztikai karának campusára. Kamogawáról azt kell tudni, hogy lenn van egész délen, a tengerparton (képek majd lejjebb lesznek), szóval tőlünk a lehető legtávolabb. Az út autópályán 4 és fél óra volt, ráadásul sötétben mentünk, úgyhogy kb semmi nem látszott a tájból. Kivéve Tokiót, ami persze ki volt világítva rendesen, átmentünk az egészen.^^ Csak mentünk és mentünk és mentünk, legalább másfél óra volt, mire átértünk Tokión. Éjszakai látkép következik:
 Meg persze meg is álltunk útközben párszor. :D Átlagos útszéli WC - kultúrsokk:

Hát igen, a MÁV-nak és egyebeknek van még hova fejlődni...
Végre-valahára megérkeztünk (a kínaiakat kiraktuk útközben valahol, úgyhogy itt már csak mi magyarok voltunk meg az a pár japán, akik kísértek minket), lepakoltunk. Hogy micsoda burzsujság van ottan... O_o Már a mi campusunk is nagyon tuti, de ehhez képest sehol nincs. Körbeugráltak minket, megmutatták az apartmanjainkat, kaptunk vacsorát (mivel tengerpart, természetesen nem hiányozhatott a rák és a kagyló a menüből), minden hipermodern volt. Ami a legjobb, a kolinak külön onsenje van (hopsz O_o), ahol jó alaposan kiáztattuk magunkat a lányokkal. 
Ez volt a szobánk:
Ő pedig a teraszunkon lakott:
Másnap a kínaiakkal elmentünk a campusra, ahol részt vettünk a magyar fesztiválon. Volt magyar kaja (gulyás, palacsinta, stb.), néptánc, filmvetítés, előadások, ilyesmik. Maga az egyetem nagyon szép helyen van, fenn egy hegy tetején, gyönyörű kilátással az óceánra. Ha átláthatnánk az óceánt, pont Los Angeles lenne szemben.
Azért meg kell hagyni, tudok valamit. Kicsire nem adunk. Életemben nem repültem, erre egy laza 13 órás, átszállós úttal indítok Japánba. Sose láttam tengert, erre melyiket nézem meg először: a Csendes-óceánt. :D
Íme, hátam mögött a nagynagy víz:
Kilátás:



A kar kabalája nem véletlenül a bálna:
Ismételten csak 5 óra felé indultunk vissza, úgyhogy az útból szintén semmi nem látszott. Talán jobb is, bár a útszéli, nyuszikás jelzőtáblák után kétlem, hogy bármin is meg tudnék lepődni...
Ma a többiekkel matsurin voltunk Kawagoéban, de arról majd egy külön bejegyzésben írok. :D

3 megjegyzés:

  1. Woooow, tiszta királyság lehetett :) Milyen volt a néptánc.? :P A WC-t kb 2 percig néztem...nagyon kemény....>-> Ela akorok innen menni.......ááááhhhh!

    VálaszTörlés
  2. A továbbiakban szerintem csak olyan kommenteket kapsz, hogy: EL AKAROK MENNI INNEN! EL JAPÁNBA!!!!!!
    :)

    VálaszTörlés
  3. Oké, tudom béna vagyok meg minden, de csak most fedeztem fel a kis megjegyzéseiteket. XD Nem is én lennék, komolyan...
    @Dia
    Huh, hát a néptáncból nem sokat láttam, mert be kellett ülnünk vmi előadásra Magyarországról. Nem értem miért, mert nekem kb annyi új információval tudtak szolgálni, hogy megtudtam, hogy Magyarországon pontosan 158 féle paprikát lehet kapni. XD
    @Kristóf
    Gyere, hozz magaddal hálózsákot és csövezz itt nálam! :D Hozd a többieket is! :D

    VálaszTörlés