No hát, eljött ez a pillanat is. Ha minden igaz, holnap este érkezem. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy örüljek ennek vagy inkább sírva fakadjak. :D Egy biztos, hogy repülni utálok. Főleg utálok 12 órát ülni egy helyben úgy, hogy közben semmi érdemi dolog nem történik. Már ha persze feljutok a gépre. Ugyanis jelenleg ott tartunk, hogy hiába nézem a légitársaság honlapját napok óta, ha beírom a nevem és a foglalási kódot, errort jelez. O.o Amióta át lett rakva a jegyem, nem kaptam tőlük emailt a változtatásról, viszont a díjat levonták a bankszámlámról. Egyszer még tavasszal megnéztem a honlapon, akkor még aug. 21-e volt. Remélem, azóta nem kavarták el. O.o
Ma egész nap pakolásztam. Be-ki-be-ki és át, megint ki és megint be. Ahhoz képest, hogy már feladtam egy jó 17 kilós dobozt haza, még mindig rengeteg cuccom maradt, így muszáj volt ezek közül is kiselejteznem párat. Most már nagyjából össze van rakva minden, csak még kicsit takarítok és kiszórom a szemetet. A telefonomat is kikapcsoltattam délután. A szerződés felmondása, plusz a július-augusztusi díj "mindösszesen" 14 ezer yent kóstált. ><"
Lehet, hogy illene írnom vmiféle összegzést az elmúlt egy évről, de nem hiszem, hogy képes lennék rá. Túl sok minden kavarog a fejemben, ezért csak a legfontosabbakat írom le. (:
- indítottam egy tizenpár órás, átszállásos repülőúttal, rögtön kétszer is megjártam egy év alatt
- láttam a Csendes-óceánt és fürödtem is benne (:
- átéltem a 3.11-es földrengést és kb élőben néztem végig a tsunamit a tv-ben
- aztán elmenekültem az éjszaka közepén Fukushima elől (féltem, jólvanna :D)
- de azóta megedződtem, egy 6os földrengés már meg sem kottyan
- megtapasztaltam, hogy a japánokhoz tényleg nagyon nehéz közel kerülni, hol utálom, hol szeretem őket
- megírtam egy "szakdogát" japánul, félig gazdasági témában (:
- láttam pandát! :D
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~
Tőlem szokatlanul most megpróbálok posztolni egy linket is. Mostanában rákaptam a koreai sorozatokra is, pedig amúgy nem rajongok a koreai nyelvért. De találtam párat, ami tetszik. A szereplők, a történet, még a betétdalok is. Ezek közül következik most egy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése