2011. február 28., hétfő

Nagano képekben

   Nemigazán szeretnék hosszan regélni, mert úgyis kilométeres bejegyzéseket szoktam alkotni. Szóval 23-án felkerekedtem, és elrándultam Naganoba, egy cserediákoknak szervezett sítúrára. Cserediákok alatt természetesen azt kell érteni, hogy a résztvevők 80%-a kínai volt. :D 
   Egy diákszállón laktunk a hegy tetején (1550m), a sípálya mellett/felett. Előre közölték is, hogy még útközben vegyük meg, amit szeretnénk, mert ott fönn az italautomatán kívül nincs semmi. Ez így is volt, de egyébként a szállás megfelelt előzetes várakozásaimnak. Mi hatan laktunk egy szobában, ebédlő, WC, fürdő (onsen) a folyosón volt. 
   A napjaink reggeltől estig be voltak osztva. Először is 6.30-kor megszólalt a kedvenc dallamos női hangunk, hogy jó reggelt kívánjon, ami azt jelentette, hogy esetleg 7.15 felé sikerült is kikászálódnunk az ágyból. Mindenki elvonult mosakodni, felöltözni, aztán 7.40-kor reggelizni. Utána kis pihi, majd 9.00-kor gyülekező a pályánál. Első körben délig lehetett síelni, d.u. 1-ig volt ebédszünet, majd d.u. 4-ig ismét síelés következett. Ezután átfagyva visszaballagtunk a szállásra és elvonultunk fürdeni, jól kiáztattuk magunkat a forró vízben. Vacsora 18.00-tól volt, utána este 8-tól mindig vmi beszélgetős, játszós program következett, végül pedig 22.30-kor villanyoltás.
   Szerintem kezdő sízőhöz képest jól vettem az akadályokat, ugyanis 4 nap alatt összesen 2x estem csak el, ami szerintem jó aránynak számít. Első nap szenvedtem, mert nem voltam hozzászokva a szélhez, ami olyan hideg volt, hogy hiába viseltem síszemüveget, fájt a szemem tőle. Plusz az orrom is folyt megállíthatatlanul, de szerencsére másnapra jobb lett, úgyhogy tudtam élvezni a dolgot. A többiek pedig hihetetlen aranyosak voltak; tulajdonképpen amióta itt vagyok, először találkoztam olyan japánokkal, akik tényleg őszintén érdeklődtek a külföld iránt, nem csak a kötelező udvariasság beszélt belőlük. A kínaiak meg jó arcok voltak, mint mindig.
   Hazafelé pedig ellátogattunk egy híres helyi templomba, ami a Zenko-ji névre hallgat, a nem havas képek ott készültek. :D













gyakoroljuk a Pózt

2. nap délután volt egy kis köd














kiskölök hihetetlen cuki volt :P

a japánosok kedvéért :D

3 megjegyzés:

  1. Na tudod aztán milyen helyeket látol te mi meg itten senyvedünk.. :( Ááááhhh utazni akarooook!!

    Na, most hogy ez kijött belőlem: remélem jól érezted magad ott a sípályán biztos királyság volt. :) Milyen ízű az a kakis cucc..? :D

    VálaszTörlés
  2. Szia Bogi! Látom, igazán jól érezted magad! :)
    Mi az, amire rámutatsz a hóban? Csak a gyengébbek kedvéért... :)
    Sok-sok puszi, hiányzol nagyoooon!

    VálaszTörlés
  3. @Dia: Na majd jövőre röhöghettek rajtam, amikor hármasban leszek Umemurával és a szakdogámmal. :S
    Ja, főleg akkor volt királyság, amikor már nem féltem megindulni a 0°-os lejtőn. XD Rohadt büszke voltam magamra, amikor először mentem úgy végig a pályán, hogy egyszer sem estem el. háhháá
    A kakis cuccot nem mertem megvenni (amikor ott volt mellette a baconös szendvics^^), de muszáj volt lefényképezni. (:

    @Kriszti: Semmi különös, csak beleírtam a nevemet a hóba. :D Nem vagyok vmi fantáziadús személyiség, azt hiszem. X3 puszi

    VálaszTörlés